Sztorik, érzések...

Már egyszer elmondtam.

Mi emberek mindenben egy ideált kergetünk, amit egyszer valaki kitalált, és azt mondta: ez méltó hozzánk, ez a helyes viselkedés. És mindenki elhitte neki, átvette azt  a gondolkodást: milyen magasztos, milyen emberséges! Figyeljünk oda a belsőre, nyomjuk el az eredeti, természetes viselkedésünket, tekintsük magunkat felsőbbrendűnek az állatoknál, csak mert egyszer mázlink volt, és elindult egy lavina. És a tűzcsiholós-vadászgatós ősembertől odáig jutottunk, hogy foggal-körömmel ragaszkodunk az életünkhöz és a jussunkhoz, amit ma mindenki alapnak tekint... Hogy van házunk, nem kell félnünk az esőtől, vadállatoktól, stb. És a természet mindig kitalál valami újabbat és újabbat, hogy megfékezzen minket, hogy a létszámunk a normális kereteken belül maradjon, mi pedig újabb és újabb módszerekkel próbáljuk kicselezni. A legmodernebb támadás pl. a stressz, mi meg, mint az őrültek, lazítófürdő, masszázs és egyéb wellness dolgokhoz folyamodunk a lelki békénk érdekében. 

Na, de nem ezt akartam eredetileg. Csak azt, hogy se így, se úgy nem leszünk másabbak az állatoknál. Hiába tekintjük az embert másnak, attól még nekünk is szükségünk van levegőre, élelemre, és belülről mi is csak szevekből meg húsból állunk, akárcsak az állatok. És az állatok is milyen jól megvannak szerelemnek nevezett emberi betegség nélkül, meg mindenféle injekcióstűk és gyógyszerek nélkül. Ja és még egy, amit nem értek: szexuális felvilágosítás nélkül. Baracskán elnézegettem két nagyon szép párzó bogarat, és arra gondoltam, vajon ezek honnan tudják mindezt, mikor igen nagy a valószínűsége, hogy senki nem világosította fel erről őket. Csak a vérükben van. Itt meg már a csapból is ez folyik. Úgyhogy tessék szíves lenni valaki zet elmagyarázni nekem. 

Elég kíváncsi voltam már a filmre, most végre megnézhettem. Igazából az eddigiek után nem számítottam nagy durranásra, de egy kis halvány reménysugár maradt bennem, miután sokan dícsérték.

Hát ha nem egy könyv megfilmesítése lett volna, még akkor se lett volna semmi értelme az előzmények nélkül. Így meg, tulajdonképpen eléggé felháborított, hogy ezek fogják és átírják a könyvet kényük-kedvük szerint. Az oké, hogy kihagynak belőle egy-két jelenetet, ami nem fontos, de hogy bele is raknak, meg hogy egy dolgot teljesen másképp raknak bele (itt főleg arra a részre gondolok, hogy Harry a fáraakasztást a merengőben látta, nem Piton emlékezetében, vagy említhetném a dementorok támadását is, de csak azután, hogy a könyv szerint az egykori rend fotóját Mordon mutatta Harrynek, nem pedig Sirius), az nekem sok.

Amit hallottam, hogy Choék smárolása undi lesz, végülis annyira nem volt az, bár a könyvhöz képest tényleg kis túlzás.

Ami tetszett, az Umbridge volt, mármint tényleg olyan katasztrófa az a nő és szerintem nagyon jó színész. És legalább Dumbledore-t nem egy idiótaként tüntették fel, hanem úgy, ahogy az a nagykönyvben meg van írva: méltóságteljes, bölcs, nyugodt, stb.

Az időrendet kicsit összekuszálták, ha jól emlékszem. Aztán amit hiányoltam belőle, az a seprűelkobzás, kviddics és az azutáni verekedés.

Kicsit zavart még, hogy a Weasley ikreknek rövid volt a haja, de annyi baj legyen. 

Vasárnap reggel kitaláltam, hogy na most go le Baracskára, mert a nyár többi részében lesz egy-két programom és ez az utolsó alkalmas idő, hogy elmehessünk. Úgyhogy szépen felszállzunk a vonatra és mentünk, és mentünk és mentünk. Csakhogy mi hülyék, nem néztük meg nyílik-e az ajtó, és be volt ragadva (vagy csak bezárva? nem emlékszem), szóval a lényeg, hogy a vonat szépen továbbindult, mi meg leszálltunk Pettenden. Ott busz után néztünk, de nem sokkal a buszmegálló előtt jött egy részeg hapsi, hogy nincs busz, csak este, mert ugye vasárnap van. Hogy honnét tudta, mi a szitu, rejtély. Aztán jött a haverja is még részegebben, biciklivel (!). Azt sem tudom, hogy jutott el odáig. Mindenesetre igazuk volt, úgyhogy gyalogoltunk kicsit. Még jó, hogy nem Oroszországban esett ez meg. :) 

Ott meg nem volt semmi, bár nagyapám egyfolytában "Pöttend"del baszogatott minket. És jó kis elnevezéseket talált ki bizonyos női ruhadaraboknak (fingvágó, kantár). Meg találtunk egy kecskelábat, guszta volt. Aztán azután a pár nap után visszafelé sem lehetett nyugtunk, bár a kaller legalább hússzor elsétált mellettünk, eleinte még ide is nézett, csak aztán úgy néztem vissza, hogy talán úgy gondolta, itt már járt. És amikor leszálltam, a fülhallgatómnál fogtam meg az mp3-amat, az meg szépen leesett a sínek közé. Drága öcsém azért megnyugtatott, hogy majd a vonat szépen elindul és nem lesz semmi baja, és úgy is lett. :) Hu, de nagyon megijedtem. Kérdeztem, ő mit tenne hasonló helyzetben, ilyet szólt, "ha rámegy  avonat, visszaviszem a darabjait és kapok egy másikat", csak azt felejtette el, hogy nekem semmiféle biztosításom nincs eme szerkentyűre. Na mindegy, szóval itthon vagyok, regenerálódva meg mittudomén.

Nostehát. Ez a szám rám mindig más hatással van. Néha összakavar, hogy azt sem tudom, hol vagyok. Néha csak fellázít, ilyenkor ölni tudnék. Néha még meg is nyugtat, pedig nem egy olyan szám. Néha meg egyszerűen energiát ad, feltölt. Elszomorít, felvidít, amit cska el tudsz képzelni, és mindig más. Szóval a mostani, aktuális kedvencem, amit bárkinek ajánlhatok (sajnos el sem tudom képzelni, hogy valakinek ne tetsszen).

Edguy - The spirit

Furán érzem magam. Egyrészről az a véleményem, hogy ezt az országot nagyon csúnyán tönkretették, vagy ha eddig nem, hát a mostaniak tesznek róla, hogy hamarosan tényleg csak ez legyünk. És azt hiszem, annak ellenére, hogy mostanában egészen megszerettem ezt az országot (Erdély... azzal együtt), el fogok menni innen. Mert én a többiekkel ellentétben nem nagyon hiszek a feltámadásban (főleg, hogy ennyien vannak azok, akik öntudtukon kívül a vesztükbe gyalogolnak), vagy ha mindenki úgy gondolkozna, akkor is lenne egy-két ember, aki szívesen könnyít a zsebén, a nemes cél érdekében. És amíg a pénz lesz a fő motíváció, nos addig én nem sok jóra számítok...

Szóval elmegyek, és vissza se jövök. Elfelejtek magyarul is, és sose gondolok majd rá, hogy itt éltem, hogy magyar voltam. A könnyebb út. De mi a francnak válasszam a nehezebbet, amikor nem megyek vele semmire? Mert ha a hadsereg valami olyasmiért harcolna, ami nekem is fontos, akkor még be is vonulnék. Eskü. Talán a 3. világháborúban, de sokan vannak, akik nem akarják... Őket meg is értem, van kit félteniük, jobb nekik a béke, de végülis a háború meg a béke is pusztuláshoz vezet... Ahogy az elején is mondtam.  

Hol szőke sellő, lenge szellő játszik a Tiszán,

Ott él egy nép, legendák népe, ott az én hazám.

Az ősi Kárpát őrzi álmát, hű Csaba vezér,

Ki csillagoknak égi útján vissza-visszatér.

Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország,

Gyönyörűbb, mint a nagyvilág.

Ha zeng a zeneszó, látom gyönyörű szép orcád.

Táltos paripánkon odaszállunk,

Hazahív fű, fa, lomb s virág.

Úgy sír a hegedű, vár egy gyönyörű szép ország.

Ott dalos ajkú mind a lány, mert dal terem a fán,

És délibábos tündérkastély leng a vén Tiszán.

A Rónaságon, hét határon, száll, repül a szél,

Huszárok kedve éri csak be, hogyha szárnyra kél. 

(Kárpátia - Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország) 

A mai nap szintén unalmas, de van valami amit le kell írnom, mert nem hagy nyugodni. Pedig már leírtam egyszer. De most majd másképp.

Nem voltam biztos benne, hogy álmodtam egyáltalán valamit, de aztán, az egyik szereplőről eszembe jutott, hogy de álmodtam. Méghozzá egy elég fura dolgot.

Mi van akkor, ha álmodsz valakiről, aki voltaképpen tetszik? Mert én vele álmodtam. 

Elmentünk egy bevásárlóközpontba.

Valóságalapja: egyszer tényleg voltunk ketten bevásárlóközpontban. Csokit vettünk, meg cigit.

Aztán a pénztárnál állva találkoztunk egy ismerősünkkel, aki megkérdezte, hogy járunk-e. Mondtuk, hogy nem. Aztán valahogy leoltottuk, és átment máshová. És jött a másik. Szintúgy átment.

Valóságalapja: ennek nem sok van, mert aznap éjjel csak egy pénztár volt nyitva, és nem nagyon volt ott más rajtunk kívül. 

Ugrottunk egyet, és egy házba kerültünk. Több ház volt összekeverve. Voltunk egy páran, és az én szobámban kellett volna aludnunk, ami furcsamód egyáltalán nem olyan volt, mint a valóságban, mert ott még el is fértünk. De mégsem akartunk ott aludni, inkább éjszaka átmentünk a nagymamámék szobájába. 

Valóságalapja: egyszer úgy kellett volna aludnunk, hogy lányok-fiúk külön, de persze megcseréltük.

Szóval ennyi. Lényegretörő, de épp fogalmam sincs, hogy az agyam ezzel mi a francot akarhatott. Talán csak feldolgozni azokat a hétvégéket? Amik megjegyzem, már lassan egy hónapja voltak... Mindig tudtam, hogy lassú vagyok, de ennyire azért nem. 

http://jovohirnokei.extra.hu/ (ha már ezt a szart linkelni sem lehet)